Don Pasquale
Részletek
Ajánló
A Don Pasquale az operairodalom egyik legismertebb bohózata, filmvígjátékokat is megszégyenítő helyzetkomikumával, színpompás jellemeivel, sziporkázó humorával. Zenéje különösképpen virtuóz, Malatesta doktor és Don Pasquale híres kettőse minden idők egyik legkedvesebb gálaszáma. Ugyanakkor, ha kicsit jobban elmerülünk a történetben, láthatjuk, hogy valójában örök emberi vágyakról, csalódásokról és illúzióvesztésekről van itt szó: egy társ után sóvárgó öregemberről, jó életre vágyó szerelmesekről, egymásban nem bízó rokonokról.
Káel Csaba rendezése a téma örökérvényűségét hangsúlyozza, megmutatva a látványos szituációk mélyén rejlő drámai tartalmat, a magánytól való félelmet, a szerelem sokféle arcát.
Korhatár
Előadások
Bemutató: 2016. január 9.
Cselekmény
I. felvonás
Don Pasquale agg kora ellenére nősülni készül. Tervezett házasságát azonban nem a szerelem vezérli, hanem a fukarság és a bosszúvágy. Jelenleg ugyanis örökségének egyetlen várományosa az unokaöccse, Ernesto, aki makacsul ellenáll nagybátyja ostoba parancsának, miszerint azt a gazdag nőt kell elvennie, akit bácsikája kiszemelt neki. Csakhogy Ernesto Norinába, a fiatal, szép, ám szegény özvegyasszonyba szerelmes. Don Pasquale megelégeli a fiú engedetlenségét, ezért meg akarja fosztani örökségétől. És, hogy a unokaöccsét még jobban bosszantsa, megházasodik. Ez esetben Ernesto végképp nem kérheti meg Norina kezét, mert vagyontalanul semmit sem tud nyújtani neki.
Malatesta doktor látszólag támogatja Don Pasquale nevetséges nősülési szándékát. Valójában azonban meg akarja leckéztetni az öregembert, ezért egy cselt eszel ki.
Malatesta azzal az örömteli hírrel érkezik a férfi házába, hogy egy földre szállt angyalt talált menyasszonynak, aki nem más, mint saját húga. Olyan szépnek, szelídnek és alázatosnak írja le a lányt, hogy a férfi azonnal beleszeret, anélkül, hogy valaha látta volna. Amikor Ernesto megtudja, hogy barátja, Malatesta segédkezik Don Pasqualénak, sőt egyetlen húgát ajánlja nőül, hatalmasat csalódik. Búcsúlevelet ír Norinának, és el akarja hagyni a várost.
Mivel Don Pasquale sosem látta még Norinát, Malatesta terve szerint ő fogja eljátszani a doktor húgát, Sofroniát. Norina boldogan benne van a játékban, ha ez segít abban, hogy Ernestóval egybekeljenek.
II. felvonás
Norina szerény vidéki lányként jelenik meg Don Pasquale előtt, akit már a férfi jelenléte is halálos zavarba hoz. Don Pasquale nagy hevületében vagyona felét és a teljes „parancsnokságot” Sofroniára ruházza át a házasságlevélben. Közben megérkezik a semmit sem sejtő Ernesto, ám mielőtt leleplezhetné a csalást, Malatesta beavatja a játékba. A ráruházott hatalommal élve az ál-feleség Norina pokoli zűrzavart kelt Don Pasquale életében.
III. felvonás
Norina meggondolatlanul költekezik, folyamatosan megszégyeníti a ház urát, még pofon is vágja a lassan önmaga árnyékává váló férfit. Amikor Don Pasquale egy Sofroniának szóló szerelmes levelet talál, végképp betelik nála a pohár. Már bánja, hogy megnősült, és nem engedte Ernestónak elvenni Norinát. Malatesta újabb cselt eszel ki: tanácsa szerint Don Pasquale úgy szabadulhat meg a pokoli házasságtól, hogy lehetővé teszi Ernesto és Norina házasságát. Ugyanis, ha új nő érkezik a házba, Sofronia biztosan odébbáll. A nagybácsi boldogan engedélyezi unokaöccsének a frigyet, még pénzt is ajánl hozományul, csak megszabaduljon makrancos feleségétől. Ekkor a cselszövők felfedik a titkot. Don Pasquale mindenkinek megbocsát: belátja balgaságát és áldását adja a szerelmesekre.
Média
Kritikai visszhang
"Ez az a Káel-rendezés, ahol a képeknek, a megjelenő festményeknek a történetet elemző, értelmező szerep is jut, és a rendezői elképzelés koherens részeivé tudnak válni. Mert van rendezői elképzelés. A háttérnek, díszletelemnek kiválasztott huszadik századi festmények között az énekeseknek köszönhetően parádésan bontakoztak ki a jelenetek, váltogatták egymást érzések és indulatok."
Kolozsi László, Színház.net
Operakalauz
Bevezetés
A Don Pasquale szakadatlan lendülettel áramló remekmű, vérbeli opera buffa, melyben a legkülönfélébb érzelmek és hangulatok peregnek szinte filmszerű gyorsasággal akár egyetlen jeleneten belül is. Az operában legalább nyolc-tíz népszerű szám van: ezek közül Ernesto szerenádja („Com’e gentil”) meg Don Pasquale és Malatesta hadarókettőse („Cheti, cheti immantinente”) tűnik a legelnyűhetetlenebbnek. Donizetti két vígoperájának időtlenségét (a Szerelmi bájitalét és a Don Pasqualéét) szükségtelen bizonygatni. Nyilvánvaló frissességük és variabilitásuk (lényegében nincs stabil történelmi meghatározottságuk, inkább időtlen lelkialkat-térképek) túlélésre predesztinálja őket. Ráadásul talán nem túlzás azt állítani, hogy e művekben Donizetti modern színházat működtet a tragikus fennköltséget megcélzó súlyos operáihoz viszonyítva, melyek némelyike ma már inkább afféle zenés történelmi panoptikumnak hat ahhoz a közvetlen tárgykezeléshez képest, amit itt tapasztalhatunk.
Csehy Zoltán (Opera138)
A rendező gondolatai
Donizetti figurái tulajdonképpen rólunk szólnak, mindegyikkel tudunk azonosulni. Ahogy öregszik az ember, egyre inkább felismeri azokat a hasonló szituációkat és érzéseket, amelyeket Don Pasquale maga is megél. Itt ugyanis nem a Molière-féle fösvény típusáról beszélünk, hanem egy bogaras agglegényről. A másik igazán szerethető jelenség a műben a szolgák viszonya az úri társasághoz: ők ugyanis görbe tükröt tartanak gazdáik elé. Nézőként mi is belekerülünk ebbe a tükörbe, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már magunkat nézegetjük benne! Az opera egy tehetséges, gyakorlatias, eszes és bátor nőt ábrázol, aki a képességeit, a bajait, a nőiességét több irányban tudja kihasználni: saját eszközeivel vág vissza Don Pasqualénak. Amikor végül a kórus benyújtja a számlát a gazdának, remekül szórakozunk, mert látjuk, milyen jól sikerült Norina mesterkedése, hiszen a legérzékenyebb pontján támadta Don Pasqualét, de mégsem akarja halálosan megsebesíteni. Azért is szerethető olyannyira ez a darab, mert nem bárgyú banalitással, hanem remek vígjátéki fordulatokkal éri el, hogy életünk mindennapos vágya teljesüljön: győzzön a szerelem.
Donizetti másik elévülhetetlen érdeme, hogy remekül jellemzi a szereplőket. Tűpontos rajzot ad róluk, és a konfliktusokban is csodálatosan ütközteti őket. Mindezen dolgok együttállása folytán remekmű a Don Pasquale. A szerelmes hőstenor mindig probléma az operákban. Tulajdonképpen mit lehet szeretni rajtuk, amikor mondjuk a bariton sokkal érdekesebb náluk? Ernesto tele van önsajnálattal. Míg Norina rögtön a megoldáson töri a fejét, szerelme azonnal elmenne egy vidéki helyre sajnáltatni magát. Az is csodálatos ebben a darabban, hogy tökéletesen életszerű. Minden kezdeti ellenszenvünk ellenére, őszinte kétségbeesése és a lassan kialakuló öniróniája miatt megszeretjük Don Pasqualét. Azért zseniális Donizetti, mert mesteri módon úgy épít fel egy antagonistát, hogy menet közben megkedveljük. Rájövünk ugyanis, hogy neki is vannak mély érzései, és megsajnáljuk. A szenvedő emberrel különben is mindig sokkal jobban lehet azonosulni. Férfi- és női világ éles elválása nem a férfi-nő ellentétére, hanem a képzeletünk és az élet ellentétére utal. A magányos Don Pasquale a képzeletében alkot egy nőt. Vágyaiból építi fel a számára érzékelhető valóságot. Ebbe érkezik meg az élet, Norina személyében. Ha „maira” lenne rendezve az opera, akkor Don Pasquale egy társkereső portálon kutatna fel valakit, majd betoppanna az „élő nő”. Mintha a mű arra hívná fel a figyelmet, hogy: „Hölgyeim és uraim! Ne tessék félni, az élet sokkal érdekesebb, színesebb, mint a virtuális valóság!”
Káel Csaba
A díszlettervező gondolatai
A színpadi tér egy perspektivikus sakktábla, amin bonyolult játszma zajlik. Jelzésértékűen van benne egy férfi- és egy női tér, René Magritte és Salvador Dalí képi világát idézve. Don Pasquale tárgyai túlzóan nagy méretben vannak a színen. Egy agglegény világa ez, ahol már nem jut hely a nőnek, ám a vágyfantázia jeleként mégis nők vannak a falra festve. Ez a felnagyított világ abszurditása és szürrealitása miatt fogott meg minket. Az idősödő agglegény, Don Pasquale nem akarja ráhagyni a vagyonát saját unokaöccsére, inkább ő akar még élni. Elveszi Norinát, aki a házasságkötés után azonnal kimutatja a foga fehérjét, elkezdi szórni a pénzt, hogy Don Pasquale kiszerezzen a házasság intézményéből. Pedig akár mindenki örülhetne annak, hogy az idősödő nagybácsi végre boldog! Fontos kérdés volt az, hogyan vihetünk úgy erotikát az előadásba, hogy az ne váljon túlzóvá vagy közönségessé. Norina ruhája telt idomú ruha, a kanapé kebel formájú, a lámpabúra igazi szoknya. Norina ellenállhatatlanul frivol hölgy, aki azonnal betölti az agglegény életét. Tervezőként mindig az a kérdés, a képi világban mindez miként mutatható meg. A próbafolyamat során igazi közös nyelvet találtunk a rendezővel, a jelmeztervezővel és a játékmesterrel. Amikor a jelmez és a díszlet szimbiózisban léteznek, az számomra a legjobb alkotói munka eredménye. A ruha kicsit díszlet, a díszlet pedig a dramaturgia részévé válik. Nekem ez a színházeszményem.
Szendrényi Éva