MI 30!? - A COTTON CLUB SINGERS 30 ÉVES JUBILEUMI KONCERTJE

koncert

Ajánló

Ismét jeles jubileumhoz érkezett az ezredforduló legnépszerűbb magyar énekegyüttese, a Cotton Club Singers. 2025. március 30-án az Erkel Színházban rendezendő Mi 30!? című koncertjük az eddigi legkomolyabb összegzése lesz az elmúlt harminc esztendőnek. Természetesen fellép a zenekar öt legmeghatározóbb énekese: Kozma Orsi, Szűcs Gabi, Zsédenyi Adrienn (Zséda), Fehér Gábor és László Boldizsár, valamint a kibővített Cotton Club Band.

Az 1995-ben alapított formáció tagjai a Budavári Labirintusban tartották első koncertjüket, majd mintegy két évig rendszeresen léptek fel – nomen est omen - a híres harlemi jazztörténeti szórakozóhely nevét felvevő budapesti Cotton Clubban.

Kezdetben az amerikai énekegyüttes, a Manhattan Transfer dalait adták elő, majd fokozatosan bővítették a repertoárt. Később elmozdultak a popzene irányába, kedvelt hazai és külföldi előadók dalainak feldolgozásaival, tematikus műsoraikkal az összes rangos hazai koncerthelyszín színpadán telt házak előtt szerepeltek, de határainkon túl is – elsősorban Németországban és Hollandiában – nagy sikereket arattak.

Népszerűségük csúcsára a Budapest Kongresszusi Központban adott 1999-es koncertjükön jutottak el, az új évezredben azonban sorra léptek ki az alapító tagok. Mígnem 2009 januárjában, a Budapest Sportarénában tartott, valamennyi egykori tagot felvonultató koncertjén a Cotton Club Singers – legalábbis akkor még azt hittük - végleg búcsút intett a közönségének.

Az azóta eltelt másfél évtizedben rajongóikkal együtt, nagyszabású koncertek keretében ünnepelték meg a CCS 20. valamint a 25. születésnapját. De néhány alkalommal a korábban hatalmas sikerrel futó ABBA-, Sinatra-, valamint a Hangosfilm című estjüket is zsúfolásig telt nézőterek előtt adhatták újra elő.

A március 23-i eseményre számos olyan slágerrel készülnek, amelyek az utóbbi években egyáltalán nem voltak hallhatóak. Köztük egy, külön erre az eseményre íródott dallal.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!