Keserédes komédiák

Johan Inger, a Cullberg Ballet korábbi művészeti vezetője, a Svéd Királyi Balett és a Holland Táncszínház (NDT) egykori táncosa a nagyhatású Jiří Kylián ösztönzésére csaknem negyed százada mutatkozott be koreográfusként. Első próbálkozását (Mellantid) azonnal siker koronázta, melyet számos újabb koreográfia követett, például 2001-ben a Ravel Bolerójára kilenc táncossal színpadra álmodott Walking Mad. A darab a szókratészi elvet tükrözi, miszerint: „A legnagyobb áldások az őrület képében találnak ránk.” A lélegzetelállító táncműért Johan Inger még ugyanebben az évben elnyerte a legjobb előadásnak járó Lucas Hoving-, valamint a Danza & Danza díjat. „Ravel híres Bolerójának erotikus, már-már giccses története késztetett arra, hogy megvalósítsam saját elképzelésem. Szinte azonnal eldöntöttem, hogy különböző kapcsolatokról fog szólni különböző helyzetekben. Egy falat álmodtam, amely a minimalista zene alatt átformálja a teret, hogy kisebb tereket és helyzeteket hozzon létre. A Walking Mad utazás, melyben saját  félelmeinkkel, vágyainkkal és a lét könnyűségével szembesülünk” – nyilatkozta a koreográfus.

Alexander Ekman koreográfus olyan témát dolgoz fel a kortárs tánc színpadán, mellyel önmagát is meghatározza: magát a kortárs táncot. A darab szenvedélyesen, gyakran fergetegesen szedi ízekre a tánc modorosságát. Tizenhat táncos áll láthatóan dermedten óriási Scrabble-kockákon. Míg a vonósnégyes játszik és ironikus hangú próza hangzik el, a táncosok rohangálnak, elesnek, vonaglanak, és megpróbálnak kiszökni láthatatlan börtönükből. Végül mindegyik szerez magának egy kaktuszt. Ritmusjáték táncosok és zenészek között.

„Utólag vesszük csak észre, hogy az energia minden. Amikor a Sad Case-en dolgoztunk 1998-ban, Sol terhessége már előrehaladott állapotban volt, az érzelmek és a hormonok az egekben jártak. A nevetés, az őrület és az előttünk álló ismeretlen adta izgalom növelte hormonszint maga volt e mű köldökzsinórja” – emlékszik vissza a balett keletkezésére az angol Paul Lightfoot, aki partnerével, a spanyol származású Sol Leónnal egyszerre jegyzi az előadás koreográfiáját, díszlet- és jelmeztervét. 2020-ig León művészeti tanácsadója, Lightfoot pedig művészeti vezetője volt a Holland Táncszínháznak (NDT), és közösen mintegy hatvan alkotást hoztak itt létre, köztük a Sad Case-t, melyre kétségkívül munkásságuk egyik főpilléreként tekinthetünk. A darabban a mexikói mambó zenére látható meglepő mozdulatok tükrözik a szatirikus és a komoly közötti feszültség folyamatos keresését. Az OPERA régi álma és terve vált valóra azzal, hogy a magyar közönség számára is láthatóvá tette ezt az ellenállhatatlan, modern táncdarabot.