A Magyar Nemzeti Balett coryphée-jét Csipkerózsika június 8-i előadásának tapsrendjében érte a váratlan bejelentés. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített, hattyút formázó díjat Solymosi Tamás balettigazgató adta át a társulat és a közönség ünneplésétől övezve.
Marmus Auguste az elmúlt évadban a klasszikus és modern koreográfiákban magas színvonalon végezte tánckari feladatait. Felkészültségéről és szorgalmáról emellett olyan jelentős szólista szerepekben is tanúságot tett, mint a Diótörő hercege vagy Lenszkij alakja az Anyeginben.
Az ifjú coryphée a Királyi Svéd Balettiskolában végzett tanulmányait követően a szentpétervári Vaganova Akadémián szerzett diplomát. Ezt követően a Bajor Állami Balett junioregyüttesének lett tagja, miközben a felnőtt társulattal is egy évadot gyakornokként töltött. 2023 óta tagja a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének.
A Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze címet olyan balettművész vagy balettmester viselheti, aki az OPERA produkcióinak bemutatásában vagy megvalósításában rendszeresen közreműködik, tehetsége és munkája révén pedig az adott évadban kiemelkedő teljesítményt nyújt.
Az elismeréshez szívből gratulálunk!
Fotó: Nagy Attila